Murarégió Turisztikai Portál
 

Természeti környezet

A természeti környezet a vidék legnagyobb kincse. Olyan örökséggel rendelkezünk, mely sokszínűségével, területi koncentrációjával párját ritkítja hazánkban. A meredek dombhátaktól az ártéri síkokig sokféle tájjal találkozhatunk itt. A növény- és állatvilág a térség határmenti, peréférikus jellege miatt szinte érintetlen állapotban maradt meg.


Tájföldrajzi jellemzők - Árterektől a dombhátakig

Vidékünk hazánk DNy-i részén, Zala megyében, Horvátország és Szlovénia szomszédságában fekszik. Tájföldrajzi szempontból két egységre bontható. Az egyik a Mura síkja, másik pedig a tőle É-ra húzódó Zalai-dombság.
 

Éghajlati adottságok - A mindig zöld vidék

Térségünk klímája idegenforgalmi szempontból kedvező. Mindez azt is jelenti, hogy az időjárási  szélsőségek nem gyakoriak - pld a kánikulai napok száma hazánk más terüelteihez képest kevesebb, s ugyan ez a helyzet a fagyos napok vonatkozásában is. A vidék éghajlatának megvannak a maga sajátosságai - ilyen például a gyakori ködképződés! A táj nyáron is üde zöld, ami a viszonylag sok csapadék és a talajtani adottságok következménye. 

Domborzat, növény- és állatvilág

A változatos és gazdag növény és állatvilág miatt több védett területet is találhatunk a vidéken.  2007-ben alakult meg a Mura-menti Tájvédelmi Körzet , mint országos jelentőségű védett terület, mely 1904 ha-t ölel fel.
A Zala megye délnyugati szegélyén kanyargó Mura folyó a Kerka torkolatától a Drávába ömléséig alkot határzónát Magyarország és Horvátország között. Az országhatár és a Zalai-dombvidék markáns délnyugati pereme között elhelyezkedő terület a Mura mente. A tájképet a gyors sodrású és szeszélyes Mura folyó időszakos árvizei, zátonyokat, új partszakaszokat, szigeteket, holtágakat építő és romboló tevékenysége határozza meg. Az így kialakult értékes élőhelyek viszonylag természetes állapotban maradtak meg, mivel a határsáv közel ötven éven át katonailag elzárt terület volt.
A Mura kis vízjátéka és medrének folyamatos vándorlása miatt a folyó menti ártéri vegetáció klasszikus zonációja kevésbé markáns, mint nagyobb folyóinknál. A medertől távolodva az egyes növénytársulások sávjai keskenyek vagy a mozaikszerű talajviszonyok miatt fel sem fedezhetők. A kanyarok belső, épített oldalán kialakult, vízfelszín fölé került kavicszátonyok rövid ideig maradnak növényborítás nélkül, szinte azonnal beerdősülnek a víz által szállított magokból. Közvetlenül a meder szélén keskeny sávban iszapnövényzet (szittyók, széleslevelű gyékény) alakult ki, de ez sok helyen hiányzik. A folyóhordalékon, zátonyokon, nagyobb holtágak peremén, de néhol még a kavicsbányatavak mellett is feltűnnek a bokorfüzesek. Ezek kötődnek legjobban az árhullám és a vízszintváltozás okozta folyamatok alakulásához. Legértékesebb pionír fajuk a parti fűz. Az ártéren a legnagyobb területeket lefedő társulások a puhafás ligeterdők. A rombolt parton (a kanyarok külső ívén) közvetlenül az élővíz partján állnak. Kora tavasszal fehér-, később lila szőnyeget alkot bennük a hóvirág és a ligeti csillagvirág. Májusban-júniusban elszórtan, kisebb foltjait láthatjuk a nyári tőzikének.
A patakok és egyes holtágak partján égerligeteket, a mélyebben fekvő, pangó vizes területeken égerlápokat találunk. Jellemző védett növényük a szálkás pajzsika, jelen van a hamvas éger is, magját valószínűleg a folyó felsőbb vidékéről hozta a víz. Az ártér magasabb fekvésű helyein keményfás ligeterdők találhatók, jellegzetesen magyar kőrissel. Életterük sajnos visszaszorult, mivel az árvízvédelmi töltések megépülésével az árvizek szintje megemelkedett. Értékes állományaikban virágzik a széleslevelű nőszőfű. A ligeti szőlő a többi lián-típusú cserjével (komló, iszalag) őserdei hangulatot idéz, főleg az erdőszéleken. A Mura ártere azon szerencsés területek közé tartozik, ahol nem történt meg a természetes és természetszerű erdők lecserélése nemes nyár ültetvényekkel - mint hasonló termőhelyeken az országban - mivel a hagyományos erdőgazdálkodás nagy nehézségekbe ütközik, nem gazdaságos. Az erdőállományt a mai napig túlnyomórészt a termőhelynek megfelelő, őshonos fafajok alkotják. A folyókanyarulatok lefűződéséből kialakult holtágak a feltöltődési folyamat különböző fokán állnak, különösen fontos élőhelyeket képviselnek. A rögzült hínár társulásokban sokfelé díszlik a fehér tündérrózsa és a sulyom, a lebegő hínár védett növénye a rucaöröm. A holtágak a kavicságyon keresztül némileg kapcsolatban állnak az élő vízzel, ezért árhullám érkezésekor megfigyelhető a víz szintjének emelkedése a holtágakban akkor is, ha csapadék nem esik és a folyó még nem lépett ki a medréből.
Az elmúlt évtizedekben Európa számos országában jelöltek ki ilyen területeket, amelyek nagy része változatos erdőszerkezetű, gazdag és különleges növény- és állatvilággal rendelkezik, és természetes dinamikát mutat. Az 1990-es években hazánkban is megkezdődött az erdőrezervátum-hálózat létrehozása, és több területen a kutatás is. A hazai hálózat ma 63 erdőrezervátumot foglal magába. Az erdőrezervátum védett erdőterület, ahol minden emberi tevékenységet végérvényesen beszüntetnek annak érdekében, hogy az erdő természetes folyamatai zavartalanul és hosszú távon érvényre juthassanak és azok megismerhetővé, tanulmányozhatóvá váljanak.
Az erdőrezervátum hálózat része a térségben elhelyezkedő Vétyem Erdőrezervátum. Legértékesebb növénytársulásai a bükkösök, amely úgy minőségben, mint mennyiségben felülmúlják az ország legjobb bükköseit. Hazai bükköseinktől névadó növényfaja a zalai bükköny után Vicio oroboidi Fagetum (Dél-dunántúli bükkös) néven különítjük el. Legértékesebb állománya a 15,9 ha kiterjedésű már jelenleg is ősbükkösként természetvédelmi oltalom alatt álló erdőrészlet a 178 éves állományával. (www.bfnp.hu/magyar/nyitolap/)
Országos védelemre tervezett területek:
-    Kerka-menti Tájvédelmi Körzet, tervezett területe eléri a 6386 ha-t
-    Vétyem bükkös Erdőrezervátum Természetvédelmi Terület, összterülete 179 ha a tervek szerint
Az UNESCO fenntartható fejlődés megvalósulását elősegítő Sevillai stratégiáját (1995) is figyelembe véve, elkészült egy új, a magyar-horvát határon átnyúló Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum tervezete és nevezési dokumentációja. A rezervátum létrehozásának fő célja a Mura-Dráva-Duna határvidék Európai szinten is különleges, a három folyóhoz kötődő vízi és part menti életközösségeinek és természeti értékeinek megőrzése, valamint a fenntartható fejlődési funkció megvalósulásával hozzájárulás a helyi önkormányzatok és a lakosság megélhetési lehetőségeinek bővítéséhez. A határon átnyúló új rezervátum létesítése jelentős esemény, amely elősegíti a két ország közti természetvédelmi együttműködést. (www.termeszetvedelem.hu)
A térség területén, helyi védettségű terület a Budafapusztai arborétum Kiscsehiben. Az itt található erdők 1945-ig a Zichy család birtokai voltak. 1926-ban épült a vadászkastély, amelyet leginkább ősszel, szarvasbőgés idején használtak a báró családtagjai és vendégei. A vadászkastély körül kis parkot és tavat alakítottak ki. 1945-ben az uradalmat államosították, és a Dél-zalai Állami Erdőgazdaság kezelésébe került. Az arborétum kialakítása 1954-ben kezdődött meg egyrészt közjóléti célból, másrészt azért, hogy vizsgálják az idegen vidékekről származó fafajok termesztési lehetőségeit a hazai termőhelyi körülmények között.
A régi kastélyparkhoz kapcsolódva újat alakítottak ki, a meglévő kis tavat felújították és a Pajtafai-völgyben új víztározó épült. Az arborétum területének nagyobbik részét az egzóta fafajok állományszerű telepítései alkotják, melyek egyediségükkel Európán belül is ritkaságszámba mennek. A parkban 132-féle tűlevelű és 88-féle lomblevelű fát ültetettek el. A leglátványosabbak a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyők, valamint a május elején nyíló havasszépék.
Sajnos a 2000-től 2004-ig tartó aszályos időjárás következtében az arborétum magvát képező – a megyében a legidősebbek között számon tartott – lucfenyvesben folyamatos szúkárosítás lépett fel, amely az egészséges fák tömeges pusztulását okozta. 2004. szeptemberéig mintegy 10 hektáron pusztult el az arborétum faállománya. Az elpusztult fák helyén szukcessziós kísérleti parcellát hoztak létre, valamint a Zalaerdő Zrt. dolgozói millenniumi emlékfásítás alkalmával pótolták a fákat. (www.zalaerdo.hu)
 
   A vidék természeti értékekben való gazdagságát jelzi, hogy majdhogynem minden településen találhatunk NATURA 2000-es terüelteket.

Vízföldrajzi adottságok - A Mura és a Kerka

Zala megye DNy-i határán kanyargó Mura a legjelentősebb folyója a térségnek. Magyarországra érve a Mura már középszakasz jellegűvé szelidül, de még így is egyike hazánk legsebesebb folyóinak. Vízjárása két maximumot mutat: az elsődleges május-júniusban van, a másodlagos pedig novemberben. Sajnos a természetes vízjárást ma már jelentősen befolyásolják a folyó ausztriai szakaszán épített víztározók, ennek pedig negatív ökológiai következményei nálunk is érzékelhetők.
A Mura egyike hazánk néhány megmaradt természetes futású folyójának. Az árvízvédelem annyibban érintette, hogy árterét gátak közé szorították, de a meandereket nem vágták át, a morotvákat nem töltötték fel. A folyó környezete olyan természeti értéket képvisel, mely kiérdemelte az országos védelmet a Muramenti Tájvédelmi Körzet létrehozásával. Ökológiai állapota közepes, ami mindenképpen pozitív fejleménynek tekinthető, mivel a '80-as években még egyike volt hazánk legszennyezettebb folyóinak köszönhetően az osztrák nehézipari gyárak okozta emissziónak.
A Murát fontossági sorrendben a Kerka folyócska követi, mely Szlovéniában ered és végül Kerkaszentkirály és Muraszemenye közelében ömlik a Murába. Jelentősebb mellékvizei a Cserta (valamint a bele torkolló Alsó-Válicka) és a Lendva.
„(…) A bőséges csapadék (kb. 800 mm/év) és a talajadottságok miatt a terület mindig bő vízellátású volt. Számos mellékág, tápláló kis ér szállította a vizet a fő Kerka- ágba. A vízgyűjtő terület geológiai és morfológiai felépítése kedvez a szélsőséges vízjárás kialakulásának: gyakoriak az árhullámok, hosszabb szárazság esetén pedig a patakok gyakran kiszáradnak.”
A Kerka folyó természetes állapota mára nem maradt meg. A XX. század folyamán sok helyen a meder szabályozásra került, és levágtak jó néhány kanyarulatot is. Úgy tűnt, hogy ezzel sikerült megoldani az árvizek okozta veszélyt, de az élet bebizonyította, hogy ez nincs így.  A Kerka ökológiai állapota közepes, kémiai mutatói jók, de hidromorfológiai jellemzők tekintetében gyenge. Mindezek ellenére a Kerka olyan természetes élőhely, mely természeti értékekben rendkívül gazdag, ezért is tervezik kormányzati szinten tájvédelmi körzetté való nyilvánítását.
A természetes állóvizek egyedüli képviselői a Mura és másodlagosan a Kerka mellet sorakozó morotvatavak. A térség többi tava, mind mesterséges módon keletkezett. Ezek közül meg kell említenünk a lenti, kerkaszentkirályi, muraszemenyei, murarátkai, tótszerdahelyi kavicsbánya tavakat, illetve a kistolmácsi, maróci, csömödéri, szilvágyi, tótszerdahelyi, budafapusztai, szentpéterföldei, tornyiszentmiklósi, pusztaszentlászlói, várföldei és zajki tavakat.

 
Adatvédelem | Impresszum | Jogi nyilatkozat